null Szalayné Sándor Erzsébet nemzetiségi ombudsmanhelyettes elvi állásfoglalása a Szlovén Mintagazdaság mint jó gyakorlat kapcsán

A hazánkban élő nemzetiségek védelmét ellátó ombudsmanhelyettesként kiemelt feladatomnak tartom – a nemzetiségi jogok érvényesülésének részeként – az olyan jó példák, gyakorlatok figyelemmel kísérését és a szélesebb nyilvánossággal való megismertetését is, amelyek hozzájárulnak a hazánkban élő nemzetiségi közösségek kultúrájának és anyanyelvének megőrzéséhez, valamint identitásának megerősítéséhez. 
Június 1-jén adtam ki „A nemzetiségi közösségek szerepéről a helyi és regionális gazdaságfejlesztésben, turizmusban a Szlovén Mintagazdaság példája alapján” című elvi állásfoglalásomat, amely bemutatja, miként járul hozzá a felsőszölnöki Szlovén Mintagazdaság program a szlovén közösség identitásának megőrzéséhez, a határon átívelő gazdasági kapcsolatok erősítéséhez, valamint a szlovén közösség által évszázadok óta lakott táj és a természeti környezet megóvásához.
A Szlovén Mintagazdaság nemzetiségi összefogással létrehozott és működtetett projekt, amely a 24 hektáron folytatott földművelés, gyümölcstermesztés és állattartás mellett húsfeldolgozó üzemmel és gyümölcsraktárakkal is rendelkezik, továbbá éttermében és vendégházában a helyi gasztronómia kincseire épülő turisztikai szolgáltatásokat kínál. A beruházás finanszírozója Szlovénia Agrár és Környezetvédelmi Minisztériuma, valamint a Szlovén Kormány Határon Túli Szlovének Hivatala volt, míg a Mintagazdaság fejlesztését az Európai Unió egyik pénzügyi forrása, az Európai Regionális Fejlesztési Alap támogatja.
A projekt hozzájárul a szlovén nemzetiségi közösség építéséhez, anyanyelvének és kultúrájának megőrzéséhez, valamint a munkahelyteremtés által a helyi lakosság megtartását is szolgálja. A Mintagazdaság egyben elősegíti a rendelkezésre álló természeti erőforrások hasznosítását, a helyi gazdálkodási formák eredeti funkcióinak továbbélését, megújulását, és a térségi, úgynevezett szelíd turizmus fejlődését. Működése során az érintett táj visszanyeri eredeti, speciális mozaikos jellegét, és a környezet megóvásával hozzájárul a jövő generációk örökségének fennmaradásához.
A program jó példája annak, hogy egy évszázados, sőt évezredes múlttal rendelkező nemzetiségi közösség összefogással, a történelmi hagyományokra építve, a helyi adottságok felismerésével és felhasználásával hozzájárulhat nem csak saját identitásának ápolásához, továbbéléséhez, de az össztársadalmi értékek megóvásához és a fenntartható fejlődés biztosításához is. 
Az 1/2018-as számú elvi állásfoglalás a nemzetisegijogok.hu honlapon olvasható.
 
Szalayné Sándor Erzsébet Prof. HC
egyetemi tanár, ombudsmanhelyettes