null Sajátos nevelési igényű tanuló oktatásával összefüggésben foglalt állást az ombudsman

Az oktatáshoz való joggal összefüggő súlyos visszásságot okozott, emellett nem egyeztethető össze a gyermek legjobb érdekének megfelelő eljárás elvével sem, amikor a budapesti Szellő utcai iskola a panaszos sajátos nevelési igényű gyermeke számára nem biztosította azt a szakértői véleményben foglalt különleges bánásmódot, amely hozzájárulhatott volna a tanuló állapotának megfelelő oktatásához – állapította meg az alapvető jogok biztosa. Dr. Kozma Ákos egyebek mellett kezdeményezte az Észak-Budapesti Tankerület vezetőjénél, hogy az iskola intézkedését sérelmező szülői kérelmet a jövőben a jogszabályok szerint bírálja el, valamint teljeskörűen működjön közre az ombudsmani vizsgálatok lefolytatásában, továbbá az iskola számára biztosítsa a panaszos gyermekének neveléséhez-oktatásához szükséges, a szakértői bizottság szakértői véleményében rögzített ajánlások feltételeinek megteremtését.

Egy édesanya azért fordult az alapvető jogok biztosához, mert véleménye szerint a gyermekét kirekesztik az osztályteremből, a fejlesztési órái elmaradnak, nem biztosítják számára az augmentatív és alternatív kommunikációs (AAK) környezetet sem. 

Dr. Kozma Ákos az AJB-550/2020. számú ügyben készült jelentésében hangsúlyozta, hogy a sajátos nevelési igényű tanulók oktatása kapcsán a köznevelési törvény garanciális jelleggel rögzíti: e tanulóknak joguk van ahhoz, hogy különleges bánásmód keretében állapotuknak megfelelő pedagógiai, gyógypedagógiai, konduktív pedagógiai ellátásban részesüljenek attól kezdve, hogy igényjogosultságukat megállapították. Alapvető garancia, hogy az említett különleges bánásmódnak megfelelő ellátást mindig a szakértői bizottság szakértői véleményében foglaltak szerint kell biztosítani. A feltárt tényállás szerint a tanuló számára a szakértői bizottság normál tanrend szerinti oktatást fogalmazott meg. A tankerület igazgatója nem vitatta a szülő állítását, miszerint az iskola a gyermeket nem a többségi kerettanterv adaptált követelményeinek megfelelően tanítja. Mindezekre tekintettel az alapvető jogok biztosa megállapította, hogy ez a helyzet önmagában alkalmas lehet arra, hogy a tanuló oktatáshoz való jogával összefüggő visszásságot okozzon. Ezentúl a tankerület válaszában foglaltak és a szülő állítása közötti ellentmondások alapján nem volt egyértelműen megállapítható, hogy a tanuló a számára ajánlott további fejlesztéseket milyen formában és órakeretben kapta.

Az ombudsman megállapította, hogy az iskola a panaszos sajátos nevelési igényű gyermeke számára nem biztosította azt a szakértői véleményben foglalt különleges bánásmódot, amely hozzájárulhatott volna a tanuló állapotának megfelelő oktatásához. Mindezen mulasztások tartós, több tanéven keresztül való fennállása – összefüggésben a jogbiztonság követelményének sérelmével – akadályozta a gyermek állapotának megfelelő oktatáshoz való hozzájutását, ami az oktatáshoz való joggal összefüggő súlyos visszásságot okozott, emellett nem egyeztethető össze a gyermek legjobb érdekének megfelelő eljárás elvével sem.

Dr. Kozma Ákos kezdeményezte az Észak-Budapesti Tankerület vezetőjénél, hogy az iskola intézkedését sérelmező szülői kérelmet a jövőben a jogszabályok szerint bírálja el, valamint teljeskörűen működjön közre az ombudsmani vizsgálatok lefolytatásában, így különösen a megkereséseknek határidőben és azok tartalmának megfelelően tegyen eleget; valamint a budapesti Szellő utcai iskola számára biztosítsa a panaszos gyermekének neveléséhez-oktatásához szükséges, a szakértői bizottság szakértői véleményében rögzített ajánlások feltételeinek megteremtését. Továbbá kezdeményezte az iskola igazgatójánál, hogy a gyermek számára biztosítsa a szakértői véleményben foglalt többségi kerettanterv adaptálása szerinti nevelést-oktatást, a szakértői véleményben foglalt valamennyi fejlesztést, az ott meghatározott fejlesztési területekre és óraszámban, valamint tartózkodjon a nyilvános kritikát megfogalmazó szülők gyermekével szembeni fellépéstől.

 

A következő linkre kattintva elérhető a vonatkozó jelentés: AJB-550/2020.