null Párbeszéd kezdődött – nagyszabású gyermekjogi konferenciát rendeztek Pannonhalmán

A csendtől a szóig címmel rendezte meg a Pannonhalmi Gyermekjogi Szimpóziumot a Pannonhalmi Főapátság és a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány 2019. október 15-én. A széles körű, ökumenikus, illetve világi és egyházi szereplők közötti párbeszédet teremtő, úttörő jelentőségű gyermekjogi konferencia fővédnöke Áder János köztársasági elnök volt. A rendezvényen kiemelt érdeklődés mellett a hazai gyermekvédelmi és oktatási szféra munkatársai, pedagógusok, igazgatók, gyermekvédelmi szakemberek, intézményvezetők vettek részt.

A Szimpóziumot és résztvevőit dr. Kozma Ákos, az alapvető jogok biztosa levélben a következő gondolatokkal köszöntötte.
Az alapvető jogok biztosának köszöntője

A konferencia elsőként biztosított hazánkban lehetőséget olyan találkozásra, amelynek keretében különböző világnézetű felek – a Pannonhalmi Főapátság, a legnagyobb keresztény egyházak képviselői, a Hintalovon Alapítvány mint a gyermekjogi jogvédelmi szféra kiemelt szereplője, valamint a KLIK mint az állami fenntartó megjelenítője – az iskolai gyermekvédelem témájában tanácskoztak egymással. A rendezvényen neves külföldi egyházi gyermekvédelmi szakemberek, vezetők tették a tiszteletüket, így Ferenc pápa képviseletében Robert W. Oliver, a Kiskorúak Védelme Pápai Bizottságának titkára.
A Szimpóziumon az alapvető jogok biztosa képviseletében dr. Lápossy Attila, az AJBH Gyermekjogi Osztályának vezetője egy kerekasztal-beszélgetés keretében számolt be az ombudsmani gyakorlat legfontosabb tapasztalatairól az iskolai bántalmazási ügyek vizsgálata kapcsán.
A rendezvény végén ismertették a Hintalovon Alapítvány által kidolgozott gyermekvédelmi irányelvek tartalmát és koncepcióját.