null Önkéntes munka és iskolai közösségi szolgálat: az ombudsman szerint hiányosak, bizonytalanok a szabályok

A közérdekű önkéntes tevékenység és az iskolai közösségi szolgálat rokon intézmény, mégis eltérő szabályok vonatkoznak rájuk abban, hogy kell-e a munkavégzés megkezdése előtt előzetes munkaköri alkalmassági vizsgálatot végezni és kötelező-e felelősségbiztosítást kötni ezekre a tevékenységekre. Az alapvető jogok biztosa megoldást, valamint a meglévő szabályok pontosítását kérte az emberi erőforrások miniszterétől.

A közérdekű önkéntes tevékenységgel az állampolgár szabad elhatározásából, ellenszolgáltatás nélkül segíti egy társadalmilag kisebb vagy szélesebb közösségben valamely fontos cél megvalósulását. Az iskolai közösségi szolgálat is önkéntes tevékenység, ámde az 50 órában meghatározott munka teljesítése nélkül az idei évtől kezdődően a diák nem kaphat érettségi bizonyítványt. Az önkéntes foglalkoztatását a szabályok előzetes munkaköri alkalmassági orvosi vizsgálathoz kötik. Az iskolai közösségi szolgálatban részt vevő fiatalok viszont – még ha az önkéntesekével azonos munkát végeznek is – ilyen alkalmassági vizsgálatra nem kötelezettek, akkor sem, ha például fogyatékossággal vagy súlyos betegséggel kell megküzdeniük.

Az alapvető jogok biztosa, Székely László még 2015-ben azt javasolta az emberi erőforrások miniszterének, hogy az előzetes munkaköri alkalmassági vizsgálat az önkéntesek foglalkoztatásának se legyen eleve feltétele. Ehelyett a jogalkotó tekintse át és határozza meg azokat a konkrét munkaköröket, amelyek jellegüknél fogva megkövetelik, hogy a megfelelő orvosi vizsgálat igazolásával csak az arra alkalmasak tölthessék be.  A miniszter egyetértett a biztossal, azonban az előzetes orvosi vizsgálatot igénylő munkakörök áttekintése elmaradt. Székely László most azt hangsúlyozta, hogy a jelenlegi szabályozás aggályos, hiszen a munkavállalás formájának elnevezéséből nem lehet következtetni a ténylegesen betöltött munkakörre. Ezen szabályozási hiányosságból adódik ugyanis, hogy a többnyire felnőttek által végzett önkéntes munka esetében kötelező az alkalmassági vizsgálat elvégzése, míg az iskolai közösségi szolgálatnál nem. Ez viszont a 18 éven aluli gyermekek esetében azzal is járhat, hogy sérül a fiatalkorúak fokozott munkahelyi védelmével összefüggő állami intézményvédelmi kötelezettség.

Az ombudsman a jelentésében felhívta a figyelmet arra is, hogy az egészségügyi és szociális intézmények számára törvény írja elő, hogy felelősségbiztosítást kell kötniük, amennyiben náluk önkéntes munkások dolgoznak. Arról azonban már nincs rendelkezés, hogy hogyan és kinek kell helytállnia azokért a károkért, amelyek más ágazatokban keletkeznek a közérdekű önkéntes munkavégzés során. Az iskolai közösségi szolgálatban pedig a fogadó intézmények nem is kötelezettek a felelősségbiztosításra, így kétséges az, hogy a tanulók által okozott károkat az intézménynek, az iskolának, vagy épp a diáknak kell-e megtérítenie. Az sincs tisztázva, ki viseli azt az esetleges kárt, ami a tanuló egészségében, testi épségében vagy a vagyonában keletkezik.

Székely László alapjogi biztos mindezek miatt felkérte az emberi erőforrás minisztert, hogy mielőbb gondoskodjon az iskolai közösségi szolgálat felelősségbiztosítási szabályainak megalkotásáról, és megfelelően pontosítsák a közérdekű önkéntes tevékenységre vonatkozó előírásokat. Az ombudsman azt is kérte, hogy vizsgálják meg, hogy miként garantálható, hogy csak azokban a munkakörökben legyen kötelező az előzetes munkaköri alkalmassági, foglalkoztathatósági vizsgálat, amelynél azt az egészségügyi kockázatok megkövetelik, illetve ahol az egészségügyi alkalmasságot igazolni kell.