null Nem történt visszásság a gyermek nevelésbe vétele és az ehhez kapcsolódó intézkedések során – Az alapvető jogok biztosa a „dusnoki ügy” vizsgálatáról

A panaszosok beadványa alapján az alapvető jogok biztosa átfogó módon vizsgálta a sajtóban „dusnoki ügyként” ismertté vált esetben a hatóságok és a rendőrség eljárását. Dr. Kozma Ákos ombudsman a megkeresett szervek válaszai és az iratanyag alapján arra jutott, hogy az ügyben a hatóságok nem hibáztak, nem mulasztottak, a gyermek legjobb érdekét szem előtt tartva, a jogszabályokat betartva, azokra figyelemmel intézkedtek.

Az alapvető jogok biztosához több panaszbeadvány is érkezett, amelyek az ügyben a hatósági intézkedések jogalapját és az eljárás lefolytatását sérelmezték. Az ombudsman eljárása során valamennyi közreműködő hatóságtól és az intézkedést végrehajtó rendőrségtől is részletes tájékoztatást, valamint a teljes iratanyag megküldését kérte, ennek alapján alakította ki az álláspontját.
Az ügyben világossá vált, hogy a gyermek „szülei”, gondozói annak ellenére sem anyakönyvezték a gyermeket, hogy az eljáró szervek több alkalommal is tájékoztatták őket erről a kötelezettségről. Az iratok igazolták, hogy nem működtek együtt sem a jegyzővel, sem a gyámhatóságokkal, sem a védőnővel, sem a házi gyermekorvossal. Ennek következtében a gyámhatóság intézkedett a gyermek, védelembe vétele iránt. 

Mivel az együttműködés továbbra is elmaradt, és a kisgyermek súlyos veszélyeztetettsége fennállt, szükségessé vált a családból való kiemelés és a nevelésbe vétel. Anyakönyvezés hiányában a gyermek gondozói és a gyermek közötti kapcsolatot sem lehetett igazolni. A nevelésbe vételt elrendelő határozat végrehajtására először mediátor bevonásával, rendőrségi közreműködés nélkül tettek kísérletet, ám ekkor a hatóság ellenállásba ütközött. Ezt követően került sor – a rendőrség szabályszerű közreműködésével – a gyermek nevelőszülőhöz helyezésére. A „szülők” (gondozók) ezt követően tájékoztatást kaptak a gyermek családba való esetleges visszahelyezésének feltételeiről.

Az alapvető jogok biztosa feltárta, hogy az ügyben a gyermek súlyos veszélyeztetettségének – az anyakönyvezés elmaradásán túl – számos oka volt, amely megalapozta a nevelésbe vételét, így például egyáltalán nem vették igénybe a védőnői gondozást, nem biztosították a gyermekorvosi vizsgálatokon való részvételt, a kötelező védőoltások beadását, ami veszélyeztette a gyermek egészséges fejlődését. Dr. Kozma Ákos ombudsman mindezekre figyelemmel az ügyben nem állapított meg alapvető joggal összefüggő visszásságot, intézkedés megfogalmazását sem látta indokoltnak.