null Minden gyermek egyformán számít – az alapvető jogok biztosának üzenete a gyermekek jogainak napján

Minden gyermek és minden gyermek joga egyformán fontos – emlékeztet az ENSZ Gyermekjogi Egyezményét megalapozó megállapításra a gyermeki jogok világnapján Székely László. Az alapvető jogok biztosa arra is felhívja a figyelmet: nem feledkezhetünk meg arról, hogy a gyermekek nem kis felnőttek, nem puszta eszközei, céljai valaminek, és nem egyszerű statisztikai adatok, hanem önálló jogokkal, méltósággal, akarattal, egyéniséggel és fejlődő személyiséggel rendelkező emberek. A jelen kihívásai között pedig kiemelt feladat, hogy igazi, felhőtlen gyermekkort biztosítsunk nekik.

Az ENSZ Gyermekjogi Egyezménye megkülönböztetett helyet foglal el a nemzetközi jogvédelemben, átformálta és folyamatosan formálja a gyermeki jogokról való gondolkodást. Az Egyezmény alapján minden gyermek születésétől kezdve valódi, kikényszeríthető általános és speciális jogokkal bír, a szülőknek, a családnak, a társadalomnak és nem utolsó sorban minden egyes államnak az ő legjobb érdekük védelmén kell munkálkodnia. Kortól, nemtől, vallástól, nemzetiségi hovatartozástól, társadalmi vagy más helyzettől függetlenül valamennyi gyermeknek jár a tisztelet, az odafigyelés és megbecsülés. Az 1989. november 20-án, csaknem tíz éves előkészítő munka során elfogadott Gyermekjogi Egyezmény ehhez ad muníciót. Az eltelt majdnem három évtizedben az Egyezmény semmit sem veszített az aktualitásából, a benne foglalt jogok érvényességéből.

Magyarországon az alapjogi biztos egyik fontos feladata, hogy megkülönböztetett módon figyeljen a gyermekek jogainak érvényesülésére, azaz egyfajta gyermekjogi ombudsmanként működjön. A biztos küldetése, hogy nyomon kövesse a gyermekek jogaival kapcsolatos nemzetközi elvárásokat, a magyar szakemberek körében szakmai párbeszédet tartson fenn, közreműködjön a válaszok nemzetközi keresésében. Az információtechnológiai fejlődés, a gyorsan változó digitális környezet komoly kihívás elé állít mindenkit: a gyermekeket, a szülőket, a családokat és az államokat is. Az ilyen aktuális kihívásokra adható válaszok megtalálása egyszerre nemzeti ügy és sürgető európai, sőt globális kérdés. Az ombudsman szerint a gyermekek jogait védő hagyományos, „offline” területek mellett egyre nagyobb a jelentősége a digitális tér gyermekvédelmi dimenziójának, az online jogsértések elleni közös fellépésnek, az együttműködésen alapuló megelőzésének. Európában sokféle nyelvet beszélünk, de a gyermeki jogok az a közös nyelv, amin mindenki ért, és amire – a viták dacára – mindenki kiindulópontként tekint.

Az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala, az UNICEF Magyar Bizottsága és a Flamand Képviselet 2018. november 15-én a gyermekek jogainak offline és online védelmének kérdésében rendezte meg a gyermekek jogainak napjához kapcsolódó hagyományos éves nemzetközi konferenciáját. A rendezvény plenáris részén magyar és flamand szakértők tartottak előadásokat az online tér és a közösségi média lehetőségeiről, veszélyeiről, kihívásairól, a követhető jó gyakorlatokról. Az előadások után fiatalok és a téma elméleti és gyakorlati szakértői közös műhelybeszélgetéseken gondolkodtak, vitatkoztak a gyermekek online tevékenységének jelenlegi valóságáról, például a digitális eszközök (okostelefonok) és a közösségi médiumok felelős, észszerű használatáról.

Az alapvető jogok biztosa 2018-ban is számos fontos üzenettel bíró, közvetlenül vagy közvetve a gyermeki jogok védelmével és érvényesülésével kapcsolatos vizsgálatot folytatott le. Ezek nyomán készült például a várandósgondozással kapcsolatos jogi kötelezettség egyértelművé tételét célzó, vagy épp a felügyelt kapcsolattartás tárgyi és személyi feltételeinek biztosítását elemző, illetve a nyári gyermektáborozás biztonságának előmozdítására kiadott jelentés. A gyermekjogokat érintette a 2017-es szakgimnáziumi érettségi lebonyolítása kapcsán, illetve számos iskolai ügyben konkrét panasz nyomán folytatott vizsgálat is. Ide sorolható a gyermekprostitúcióval szembeni fellépés és megelőzés területén folytatott, hosszú időszakot átölelő átfogó utóvizsgálat, illetve a jogellenes külföldre vitel kérdését a fókuszába állító, a szabályozást és a gyakorlatot egyaránt monitorozó jelentés.