null Határozott lépések kellenek a gyermekek jogtudatosságának fejlesztésére

Alapjogvédő szervek, civil szervezetek és kutatók részvételével a gyermekek és a fiatalok jogtudatossága fejlesztésének aktuális feladatairól, illetve kihívásairól tartottak szakmai műhelybeszélgetést az Alapvető Jogok Biztosának Hivatalában. Székely László ombudsman szerint a jogtudatosság olyan kulcsterület, ahol az eseti konzultációk és jó kezdeményezések mellett világos stratégiára és tartós együttműködésre van szükség. Az alapvető jogok biztosa egy mindezt támogató, kapcsolattartásra és tapasztalatok megosztására hivatott fórum létrehozását javasolta.

„JOG-OK" címmel a gyermekek és a fiatalok jogismeretének, jogtudatosságának és jogérvényesítésének kérdését a középpontba állító műhelybeszélgetésnek adott otthont az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala. A rendezvényen előadóként szólalt fel többek között a gyermekek jogainak védelméért felelős Emberi Erőforrások Minisztériumának helyettes államtitkára, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnöke, valamint az Országos Betegjogi, Ellátottjogi és Gyermekjogi Központ főigazgatója. A műhelybeszélgetés kerekasztal vitáján a gyermekkori jogtudatosság fejlesztésében fontos szerepet játszó civil szervezetek – így például az UNICEF Magyar Bizottsága – képviselői, illetve a témakör elismert hazai kutatói szólaltak fel, osztották meg tapasztalataikat, illetve jó gyakorlataikat.

A műhelybeszélgetés egyik apropója az ombudsman egy idén februárban kiadott vizsgálati jelentése volt. A vizsgálatban az alapvető jogok biztosa a gyermekek, különösen pedig a fogyatékossággal élő és a nemzetiségekhez tartozó gyermekek általános és speciális alapvető jogainak megismertetését biztosító jogtudatosító tevékenység helyzetét monitorozta. A biztos jelentésének következtetéseként javasolta az emberi erőforrások miniszterének egy olyan intézkedésekből álló, egységes jogtudatosságot növelő stratégia kialakítását, amely alkalmas arra, hogy a gyermekek legkisebb korától a napi oktatásban megjelenjen a gyermekjogok, a fogyatékossággal élő és az egyes nemzetiségekhez tartozó személyek jogainak megismertetése és ennek alapján kialakuljon bennük a jogtudatos magatartás.

Az alapvető jogok biztosa nyitóbeszédében kiemelte, hogy a gyermekek jogai és az emberi jogok területén tudatos, a saját jogait, azok kereteit belátó és így más jogaira is figyelő állampolgár hatalmas érték a magyar társadalom számára. A biztos ezért párbeszédet kíván kezdeményezni és fenntartani a gyermekek jogaiért dolgozó intézmények és szakemberek között a gyermekek jogai érvényesülésének magyarországi helyzetéről, illetve jövőjéről. A közös gondolkodás révén felmutathatóak azok a módszerek és megoldások, amelyekkel a gyermekek és fiatalok megszólíthatóak, a jogtudatosságuk fejleszthető, átadható nekik a jogérvényesítési lehetőségeik és azok érvényesítésének ismerete.

Székely László a rendezvényen bejelentette, hogy az ombudsmantörvény adta feladataival összhangban kezdeményezni fogja az alapjogok védelmével foglalkozó valamennyi alkotmányos intézmény vezetőjénél, hogy jelöljenek ki összekötő-koordináló vezető munkatársakat, akik feladata az adott intézmény profiljába tartozó, a gyermekeket és fiatalokat megszólító programok, a jogismeret, jogtudat-fejlesztés tevékenység és az együttműködés előmozdítása lesz. Javasolni fogja, hogy jöjjön létre e munkatársakból egy „JOG-OK munkacsoport", amely – a folyamatos kapcsolattartás mellett – évente legalább egyszer tapasztalatot cserélhetne az Alapvető Jogok Biztosának Hivatalában.