null Elismerés az ombudsmani hivatal gyermekvédelemmel foglalkozó munkatársának

Emléklappal és plakettel ismerte el dr. Győrffy Zsuzsanna jogi főreferens gyermekvédelem érdekében végzett munkáját az emberi erőforrások minisztériuma. A gyermekvédelmi törvény megalkotásának huszadik évfordulóján, a Szociális Munka Napja alkalmából átadott dokumentum az Életre szóló esély mottót viseli, kifejezve annak fontosságát, amit a gyermekvédelemben, a gyermeki jogok megőrzésén és tiszteletén dolgozó szakemberek a maguk szakterületén végeznek.

Az ünnepségen Balog Zoltán miniszter a kormány nevében megköszönte a szociális szakmában dolgozó "emberséges emberek" munkáját. Mint mondta, ők azok, akik mindenkinek, köztük a legelesettebbeknek is esélyt és lehetőséget akarnak adni arra, hogy minél teljesebb értékű életük legyen. Czibere Károly szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár arról beszélt, hogy a szociális munka napján azokat ünneplik, akik felerősítik a rászorulók hangját, akik láthatóvá, tapinthatóvá teszik a sorsukat: a társadalomnak nincs nélkülözhető tagja, ezért van szükség szolidaritásra, közösségvállalásra.