null Az ombudsman és helyettese a nemzetiségi önkormányzati képviselők összeférhetetlenségének szabályozásáról

Ellentmondásos előírások miatt a nemzetiségi önkormányzati képviselők összeférhetetlenségére vonatkozó jogszabályok felülvizsgálatát kezdeményezte az alapvető jogok biztosa és a nemzetiségek jogainak védelmét ellátó helyettese, Székely László és Szalayné Sándor Erzsébet. Az igazságügyi miniszter, Trócsányi László válaszában támogatásáról biztosította a javaslatot.

A ruszin nemzetiségű panaszos egy kormányhivatal szakigazgatási szervénél dolgozott, emellett a helyi és az országos nemzetiségi önkormányzatban is tevékenykedett. Az Országos Ruszin Önkormányzat elnöke – a nemzetiségek jogairól, valamint a közszolgálati tisztviselőkről szóló jogszabály alapján – összeférhetetlenség megállapítását kezdeményezte vele szemben.

Az alapvető jogok biztosa és a Magyarországon élő nemzetiségek jogainak védelmét ellátó biztoshelyettes szerint a háttérben két törvény eltérő rendelkezése áll. A nemzetiségek jogairól szóló törvény csak azoknak a kormánytisztviselőknek az összeférhetetlenségét mondja ki, akiknek a feladatkörébe a nemzetiségi önkormányzatot érintő ügyek tartoznak. A közszolgálati tisztviselőkről szóló törvény ennél szigorúbb: a kormánytisztviselő – dolgozzon bármilyen területen – nem lehet egyszersmind tagja annak a nemzetiségi önkormányzatnak, amely az őt alkalmazó államigazgatási szerv illetékességi területén működik.

A hatályos szabályozás a biztos és helyettese szerint indokolatlan mértékű korlátozást tartalmaz, amely nincs összhangban az összeférhetetlenség jogintézményének céljával, szembeállítja a nemzetiségi közösségek tagjainak közhivatal viseléséhez való jogát a nemzetiségi önkormányzáshoz való joggal. A jelentésben feltárt összeférhetetlenségi probléma elsősorban a kis létszámú nemzetiségek érdekképviseletét, érdekérvényesítését érintheti, akadályozva az egyébként szakmailag felkészült személyek nemzetiségi önkormányzatok munkájában való részvételét.

A két jogszabály ellentmondása a jogbiztonság, a nemzetiségi önkormányzáshoz való jog, valamint a közhivatal viseléséhez való jog sérelmének veszélyét idézheti elő, ezért az ombudsman és helyettese a szabályozás pontosítását javasolta az igazságügyi és az emberi erőforrások miniszterének. Az igazságügyi miniszter válaszlevelében támogatta a javaslatot. Trócsányi László azt írta, hogy egyeztetett a kormány felelős tagjaival, és a közszolgálati tisztviselőkről szóló törvény következő módosításakor erre a kérdésre külön hangsúlyt kíván fektetni.