null Az ombudsman egy körzetes iskola jogsértő eljárásáról és az aggályos beiskolázási gyakorlatról

A körzetes iskola jogsértő módon járt el, amikor helyhiány miatt nem vett fel egy körzetébe tartozó gyermeket, a fenntartó pedig ezt nem vizsgálta ki megfelelően – állapította meg az alapvető jogok biztosa egy panaszbeadvány nyomán. Az egyedi ügyön túl Székely László ombudsman jelentése egy aggályos gyakorlatra is felhívja a figyelmet: az igazgatók az érintett kerületben – személyes adatokat felhatalmazás nélkül továbbítva – „szétosztják” a tankötelessé váló kerületi gyermekeket. A biztos a Klebelsberg Központ, valamint a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnökét kérte intézkedésre.

Egy édesapa fordult a biztoshoz panaszbeadvánnyal, amelyben a körzetes iskola és annak fenntartója döntéseit sérelmezte. Az apa a gyermeke felvételét a körzetes iskolába kérte, de az iskola helyhiányra hivatkozva elutasította. Egyúttal javasolta számára, hogy gyermekét a kerület egy másik iskolájába írassa be, és a gyermek adatait továbbította is a másik iskolának. A panaszos szerint a körzetes iskola azért nem akarta felvenni gyermekét, mert beszédhibája miatt a beíratáskor folyamatban volt a szakértői bizottsági vizsgálata. Az elutasító határozattal szemben az édesapa a fenntartóhoz fordult, aki bekérte az akkor már rendelkezésre álló szakértői bizottsági véleményt, majd helyt adott a szülői kérelemnek. A panaszos azért sérelmezte a fenntartói döntést, mert az a helyhiányra hivatkozó elsőfokú határozatot nem minősítette jogellenesnek, hanem csak a beszédfogyatékosság megállapításának hiányában tartotta megalapozatlannak.

Az ombudsman jelentésében kiemelte: a körzetes iskolának a felvételi során pusztán azt kell vizsgálnia, hogy a hozzá jelentkező gyermeknek a felvételi körzetében van-e lakóhelye vagy állandó tartózkodási helye, fennállnak-e a gyermek tankötelezettségének megkezdéséhez szükséges feltételek a döntése meghozatalának időpontjában. A jelentés szerint a körzetes iskola nem vizsgálta a tankötelezettség feltételeinek meglétét, a jelentkezést helyhiány miatt utasította el, ezzel sértette a panaszos tanköteles gyermekének oktatáshoz való jogát. A biztos hangsúlyozta: a kötelező felvételnek éppen az a lényege, hogy mindig legyen egy olyan iskola, amely biztosítja a tankötelezettség teljesítésének helyét, ezért a helyhiányra hivatkozás nem értelmezhető.

Az ombudsman az ügy tényei alapján azt feltételezte, hogy a körzetes iskola elutasító döntésében előre valószínűsítette a gyermek sajátos nevelési igényét, emiatt a gyermek beiskolázására a kerület egy másik iskoláját jelölte meg. A döntése kapcsán az igazgató a kerületi beiskolázási értekezletre hivatkozott, ahol a kerület iskoláinak igazgatói és helyettesei megbeszélték a kerületi gyermekek beiratkozásának módját. E gyakorlat lényege – amit a másik iskola igazgatója is megerősített – az, hogy a szülők egy általuk preferált iskolába jelentkeztetik gyermeküket, és lehetőségük van megnevezni további, számukra elfogadható iskolát is.

A biztos megállapította, hogy a jogállamiság elvével és a szülő neveléshez való jogával összefüggő súlyos visszásságot okoz, hogy az iskolák a szülőktől nyilatkozatot kérnek arról, hogy a kötelező felvételt biztosító iskolán kívül mely másik iskolát tartják elfogadhatónak. Hasonlóképpen aggályos, valamint az információs önrendelkezési jog sérelmét idézi elő az az elem, hogy a kerület iskoláinak igazgatói a szülői nyilatkozatra figyelemmel, vagy akár azt figyelmen kívül hagyva egymás között „szétosztják” az iskolákba jelentkező gyermekek felvételét és ennek során a gyermekekre vonatkozó adatokat is megosztanak egymás között.

A biztos jelentésében a szülői kérelem fenntartói elbírálásával kapcsán is visszásságot állapított meg. A vizsgálat feltárta ugyanis, hogy a fenntartó határozata a jogszabálysértő eljárás helyett tévesen érdeksérelemre hivatkozott. Az ombudsman aggályos mulasztásnak minősítette azt is, hogy a fenntartó egyáltalán nem észlelte az iskolák által kialakított, az alapvető jogállami követelményeket sértő „beíratási” gyakorlatot.

A jelentés intézkedései között Székely László ombudsman a Klebelsberg Központ elnökétől kérte, hogy folytasson le átfogó országos vizsgálatot, és ennek alapján intézkedjen a hasonló törvénysértő, a jogbiztonság követelményével ellentétes, alapjogilag aggályos gyakorlat felszámolása érdekében. Az alapjogi biztos emellett a konkrét ügyben a fenntartó eljárását is kezdeményezte. Végül pedig azzal kereste meg a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnökét, hogy az általános iskolai felvételi eljárások, beíratások kapcsán tekintse át, hogy biztosított-e az érintett gyermekek és szülők személyes adatainak védelme.