null Az értelmi fogyatékos gyermekek előkészítő szakiskolai képzésének megszüntetésről

Székely László ombudsman megállapította, hogy jelentős késéssel, a kellő felkészülési idő biztosítása nélkül hoztak döntést még 2014 elején a fogyatékossággal élő gyermekek előkészítő szakiskolai képzési évfolyamainak megszüntetéséről. A biztos szerint nemcsak a jogállami normákkal volt ellentétes, hanem az érintett kiszolgáltatott helyzetben lévő gyermekek jogait is sértette az a mód és eljárás, ahogyan a döntés megszületett. Az egyes évfolyamoknak ugyanis – más megoldás híján – évet kellett ismételniük.

Az ombudsman kiemelt feladata a gyermekek, ezen belül különösen a kiszolgáltatott helyzetben lévő sajátos nevelési igényű, fogyatékossággal élő gyermekek jogainak védelme. Az alapvető jogok biztosa ezért sajtóhírek alapján hivatalból indított vizsgálatot, amikor arról értesült, hogy a 9. és 10. évfolyamon 2014 szeptemberétől megszűnik az értelmi fogyatékos gyermekek előkészítő szakiskolai képzése. A biztos szerint az ilyen speciális helyzetben lévő gyermekek oktatásával, felkészítésével kapcsolatos jogi szabályozást még a megszokottnál is nagyobb gondossággal és figyelemmel lehet átalakítani, módosítani.

A vizsgálat feltárta, hogy a képzést végző intézmények, valamint az érintett gyermekek szülei csak 2014 februárjában értesültek a megszüntetés tényéről. A középiskolai felvételi kérelem benyújtására ugyanis csak 2014. február 14-éig volt lehetőség, a rendkívüli felvételire pedig csak szűk körben volt mód. A biztos munkatársai helyszíni vizsgálat keretében felkerestek két előkészítő képzést folytató iskolát, ahol elmondták, hogy 2013 októberében az akkor hatályos köznevelési törvény alapján és a szaktárca álláspontjának ismeretében hirdették meg az előkészítő szakiskola 9. évfolyamát. 2013 decemberének végén azonban olyan tartalmú törvénymódosítást fogadtak el, amely az egész rendszert átalakította. Ekkor pedig a szülőknek nem volt más lehetősége, mint kérelmezni az elvégzendő évfolyam megismétlését, hogy a változások miatt a gyermekek ne maradjanak ki egy éven át az iskolai oktatásból.

Az ombudsman jelentésében kiemelte, hogy a törvénymódosítás 2014. január 1-jén lépett hatályba, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (KLIK) azonban csak másfél hónappal később, 2014. február 13-án, illetve 14-én értesítette a lényeges változásokról az érintett oktatási intézményeket. Válaszában az Emberi Erőforrás Minisztériumának államtitkára a módosítás szakmai előnyeit hangsúlyozta, továbbá azt is jelezte, hogy a módosítás előkészületeiről az intézményeknek is tudomása kellett, hogy legyen, a változtatást ugyanis a szaktárca már 2013 őszén valószínűsítette. Az ombudsman jelentése ezzel szemben azt hangsúlyozta, hogy a joghatás nélküli előzetes tájékoztatókból való tudomásszerzés lehetősége nem azonos a felkészülési idő biztosításával: a felkészülési idő ugyanis kizárólag a jogszabály-módosítás tényleges elfogadását és kihirdetését követően számítható.

Székely László ombudsman kiemelte, hogy – szakmai tartalmától függetlenül – az elkésetten, minimális felkészülés biztosítása nélkül hozott döntés, továbbá annak késedelmes közlése nem egyeztethető össze a jogállami működéssel. Megállapította, hogy a döntés következtében sérült a kiszolgáltatott helyzetben lévő fogyatékossággal élő gyermekek oktatáshoz való joga. A biztos a konkrét intézkedést nem tett, mivel a KLIK jelzése alapján a vizsgálat idejére a gyermekek továbbtanulása évismétléssel vagy rendkívüli felvételi eljárással „rendeződött". A minisztert ugyanakkor arra kérte fel, hogy a jövőben lényegesen nagyobb gondossággal és megfelelő felkészülési idő biztosítása mellett kerüljön sor a képzési rendszer módosítására. A jelentés emellett felhívta a figyelmet, hogy a jogalkotó eltörölte az évfolyamismétlésre és a rendkívüli felvételi eljárásra vonatkozó eddigi „menekülési utat" jelentő szabályokat.