null Az alapvető jogok biztosának közleménye a Homofóbia és Transzfóbia Elleni Világnap alkalmából

Európában és Magyarországon immár évtizedek óta fennállnak a diszkrimináció elleni védelem jogszabályi és intézményi keretei. Az Alkotmánybíróság gyakorlata értelmében a nemi identitás, a szexuális irányultság a sokszínű emberi személyiség alkotórésze, a személyiség magjához tartozó, megváltoztathatatlan tulajdonság, amelynek alapján senkit nem érhet hátrányos megkülönböztetés.

A WHO 1990. május 17-én törölte a mentális betegségek jegyzékéből a homoszexualitást. Amint azonban arra az Európai Unió Alapjogi Ügynökségének 2016-ban publikált kutatása is rámutat: napjainkban is elterjedt az a hozzáállás, amely a többségtől eltérő szexuális irányultságot betegségnek, mentális zavarnak tekinti. A szexuális kisebbséghez tartozó személyek közel felét érte már megkülönböztetés, verbális vagy fizikai atrocitás, emellett az előítéletek hétköznapi megnyilvánulásaival is fájdalmasan gyakran kell szembesülniük. Amint arra a Világbank is felhívja a figyelmet, a megkülönböztetés kirekesztést, marginalizálódást eredményezhet, ami pedig alacsony társadalmi-gazdasági státuszt, végső soron elszegényedést vonhat maga után. Egy kutatás szerint Magyarországon a munkavállalók több mint 60%-a nem dolgozna szívesen szexuális kisebbséghez tartozó személyekkel.

A nemi identitás vállalása, kifejezése az emberi méltósághoz való jogból adódó alapvető emberi jog, az Alkotmánybíróság gyakorlata értelmében az azonos neműek tartós párkapcsolatának védelme az emberi méltósághoz való jogból, az önrendelkezési jogból, illetve a személyiség szabad kibontakoztatásához való jogból is következik. Mégis, a szexuális kisebbségekhez tartozó emberek jelentős része identitását elrejtve kénytelen élni, gyakran szűkebb környezete elől is titkolva szexuális irányultságát.

A fentiek is jól mutatják: a világos jogi szabályozás bár elengedhetetlen, önmagában nem elegendő a tényleges egyenlőség megteremtéséhez. Nevelés, oktatás, a megbélyegző szavak elleni határozott fellépés, a szexuális kisebbségekhez tartozó személyek jogai melletti egyértelmű kiállás szükséges a valóban mindenki számára biztonságos, inkluzív társadalmi környezet kialakításához, amelynek érdekében valamennyiünknek sokat kell még tennünk.