null Az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala az Állami Számvevőszék jelentéséről

Az elmúlt közel húsz évben az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala (AJBH), illetve a jogelőd Országgyűlési Biztos Hivatala gazdálkodása alapvetően megfelelt a jogszerűség követelményének. Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) korábbi ellenőrzései azt is megállapították, hogy az intézmény kifejezetten takarékosan gazdálkodik. Az ÁSZ jelentése azt is rögzítette, hogy az ombudsmani hivatal átalakításával a feladatellátás hatékonyabbá, a gazdálkodás szabályozottabbá és átláthatóbbá vált. A Hivatal működésének, gazdálkodásának és feladatellátásának ellenőrzéséről szóló legutóbbi számvevőszéki jelentés feltárt ugyan egyes hiányosságokat a közbeszerzési eljárásban, ezek a megállapítások azonban az intézmény 2012. január 1. előtti átalakulását megelőző időszakra vonatkoztak.  

Az AJBH egyetért azzal a megállapítással is, hogy a székházaként használt ingatlan jogi helyzete rendezetlen, ami azonban nem róható fel a hivatalnak. Az ombudsmanok hosszú idő óta javasolták - a szükséges garanciák mellett - a vagyonkezelői szerződés megkötését, de figyelemmel kellett lenniük arra, hogy az államháztartásról szóló törvény értelmében az ingatlan működtetésére az intézmény csak akkora mértékben vállalhat kötelezettséget, amekkorára az éves költségvetése fedezetet nyújt. A jelen állapot megnyugtató rendezése érdekében a Hivatal ismételten tárgyalásokat kezdeményezett a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt-vel.

Az ÁSZ egy korábbi jelentésében elutasító záradékkal látta el az Alapvető Jogok Biztosa Hivatalának 2013. évi költségvetési beszámolóját. A 2013. évi zárszámadási törvény tegnapi elfogadásával azonban egyértelművé vált, hogy a Hivatal a gazdálkodásról szóló beszámolójában jogszerűen tüntette fel kötelezettségvállalással lekötött összegként a székházának felújítására, illetve intézményi beruházásként felhasználni kívánt előirányzat-maradványt.

Az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala a jelentés kézhezvételét követően megerősítette a belső kontrollmechanizmusokat és meghozta mindazokat a további kiegészítő intézkedéseket, amelyeket az Állami Számvevőszék a jogszerű működés maradéktalan biztosítása érdekében javasolt.