null Az alapvető jogok biztosa és a jövő nemzedékek szószólója közös közleménye az európai nemzeti parkok napja alkalmából

Dr. Kozma Ákos, az alapvető jogok biztosa és Dr. Bándi Gyula, a jövő nemzedékek szószólója az európai nemzeti parkok napja alkalmából köszönetét fejezi ki a nemzet közös természeti örökségének megóvásáért és megismertetéséért dolgozó intézményeknek, szakembereknek és önkénteseknek, kérve mindenkit – a jelen és jövő nemzedékek érdekeit szolgáló – munkájuk fokozottabb megbecsülésére és támogatására.

A természetvédelmi intézmények és társadalmi szervezetek által alapított EUROPARC természetvédelmi szövetség kezdeményezésére, az első európai – svéd – nemzeti parkok létrehozásáról megemlékezve 1999 óta minden év május 24-én az európai nemzeti parkok napját ünnepeljük, annak érdekében, hogy a természetvédelem ügyének minél szélesebb társadalmi támogatása legyen.

A nemzeti parkok létrehozása abból a felismerésből ered, hogy a legértékesebb, még részben érintetlenül megőrzött természeti területeket – fennmaradásukat esetlegesen veszélyeztető gazdasági érdekekkel szemben – lehetőleg köztulajdonban, de legalábbis közösségi kezelésben kell tartani. A nemzeti parkok fő feladata, hogy megvédjék, bemutassák és a jövő nemzedékek részére az adott ország sajátosságainak megfelelően, egységében átörökítsék az eltűnőben lévő élő és élettelen természeti értékeket, az őshonos, természetes életközösségeket, a jelentős biológiai értékeket hordozó kultúrtájakat.

A tudomány egységes abban, hogy a veszélyeztetett fajokat csak rendszerekben, élőhelyeikkel együtt lehet megvédeni, és az élőhelyek is csak összefüggő ökológiai hálózatba illeszkedve őrzik meg életképességüket. Ennek elérése érdekében nemzeti parkjainkban az alföldi füves pusztáktól, a középhegységi és ártéri erdőségeken át a karsztbarlangokig és Balaton-parti szőlőhegyekig az ország minden jelentős tájegysége és minden jelentős hazai természeti értékünk képviselve van.

A nemzeti parkok övezetekbe sorolva őrzik védendő értékeinket. Kezdve a látogatók szeme elől akár elzártan óvott, a természetes folyamatokkal még jellemezhető tájaktól, a szigorúan védett magterületektől, folytatva a természetközeli módszerekkel művelhető, a hagyományos vidéki életforma – benne a hagyományos rideg állattartás – megőrzését is szolgáló tájakon át a turizmus fogadására is kész területekig, ahol látogatóközpontok segítik a megismerést.

Felhívjuk a figyelmet arra, hogy a nemzeti parkokban a természeti értékek védelme az elsődleges feladat. Nemzeti parkjaink a nemzet közös örökségét képezik, és az Alaptörvény P) cikkének hatálya alá tartozva alkotmányos védelem alatt állnak. Az ebből fakadó közös kötelezettségnek tesznek eleget a gazdák akkor, amikor a nemzeti park területeihez tartozó gyepterületeket a nemzeti park igazgatóság munkatársainak iránymutatása mellett, a természetvédelmi kezelés részeként hasznosítják.

Az alapvető jogok biztosa és a jövő nemzedékek szószólója a nemzeti parkok védelmére, felelős magatartásra emlékezteti a látogatókat is, olyan szabadidős tevékenység folytatására, ami tiszteletben tartja a területek természetvédelmi kezelésének elsődlegességét, mert csak így tudjuk természeti értékeinket gyermekeink és unokáink számára megőrizni.

A nemzeti park igazgatóságok olyan örökség fölött őrködnek, amelynek pénzbeli értéke felbecsülhetetlen, jóllehet a piac számára gazdasági hasznosíthatóságuk korlátozott. Ezért megfontolásra javasoljuk az állam és a tudomány képviselői felé azoknak az értékelési szempontoknak a kidolgozását és alkalmazását, amelyek alkalmasak e nemzeti vagyon különlegességének kifejezésére, a gazdasági szempontú folyamatokban a valódi értékükhöz legalább megközelítő mérlegelést lehetővé téve.