null Az alapvető jogok biztosa és a jövő nemzedékek szószólója közös közleménye a környezetvédelmi világnap alkalmából

Dr. Kozma Ákos, az alapvető jogok biztosa és Dr. Bándi Gyula, a jövő nemzedékek szószólója a környezetvédelmi világnap alkalmából a jelen és jövő nemzedékek érdekében a körforgásos gazdálkodásra való átállás, a környezeti terhelés csökkentésének, a természeti erőforrások takarékos használatának, illetve a mezőgazdaság környezettudatos átalakításának és a természetkímélő mezőgazdasági módszerek elterjesztésének fontosságára hívja fel a figyelmet, ezzel is támogatva az ENSZ Fenntartható Fejlődési Céljainak elérését.

Az 1972-ben Stockholmban rendezett „Ember és bioszféra” című világkonferencia kezdőnapját, június 5-ét környezetvédelmi világnapként ünnepeljük, felhívva a figyelmet a környezettudatos magatartásra. Az idei világnap fő gondolata, hogy az emberiség közösen tud tenni a természetért, az ökoszisztémák védelméért és helyreállításáért, amelyektől az életünkhöz nélkülözhetetlen olyan természeti javakat és szolgáltatásokat nyerjük, mint a tiszta levegő, ivóvíz, egészséges élelmiszerek, gyógynövények és élhető klíma.

A gazdasági hatékonyság nevében a természetes életközösségeket az emberiség, növekvő területigénye miatt, egyre szűkebb területre szorítja vissza, a mező- és erdőgazdálkodásban gyakran ipari módszerekkel elszegényítve, akár meg is semmisítve azokat. 

Az alapvető jogok biztosa és a jövő nemzedékek szószólója emlékeztet arra, hogy a körforgásos gazdálkodásra való áttérés a természeti erőforrások kíméletének, a környezetterhelés csökkentésének hatékony eszköze, amely segíti a hulladék keletkezésének megelőzését, a hulladékok újrahasznosítását is. A körforgásos gazdálkodásra való áttérés csökkenti az emberi tevékenységek természetre gyakorolt negatív hatását, hozzájárul a természet regenerálódóképességéhez szükséges feltételek megőrzéséhez, az ökoszisztéma-szolgáltatások helyreállításához. Ezért megfontolásra javasolják a döntéshozók felé a meglévő eszközök mellett minden más lehetséges módon, így gazdasági ösztönzőkkel is – köztük az adópolitika zöldítésével – a gazdaság kívánatos átalakításának előmozdítását. Az ombudsman és a jövő nemzedékek szószólója felhívja a figyelmet arra, hogy a körforgásos gazdálkodásra való áttéréshez a gazdasági szereplők döntéseinek megváltozása, valamint a társadalom egészének aktív támogatása kívánatos, amit leghatékonyabban mindennapi fogyasztói döntéseken keresztül tud érvényesíteni.

Figyelmet érdemel, hogy az Európai Unió Green Deal programja keretében elkészült a „Termőföldtől az asztalig” elnevezésű, a fenntartható mezőgazdaságra és élelmiszeriparra való áttérést célzó stratégia, valamint a biológiai sokféleség védelméről szóló „Biodiverzitás Stratégia”, amelyek a jövő nemzedékek érdekeit szolgáló, régóta várt fordulatot hozhatnak a mezőgazdaság és a természetvédelem viszonyában. E stratégiák érdekeltségi, illetve támogatási rendszereik révén a környezetkímélő módszerek használatát és a biogazdálkodást tennék gazdaságossá, vonzóvá. E körben kiemelhető a minimális vegyszerfelhasználás, a kipróbált vetésforgó, a talajtakarásos művelési módok, a modern precíziós és víztakarékos módszerek alkalmazása magasabb biológiai értékű élelmiszerek termelése érdekében. 

Az új stratégiák módszertani és anyagi ösztönzőket, illetve támogatást igényelnek, köztük a hazai és európai termelők hatékony védelmét az esetlegesen felmerülő tisztességtelen importversennyel szemben. Az alapvető jogok biztosa és a jövő nemzedékek szószólója felhívja a figyelmet, hogy közös felelősségünk és feladatunk most a stratégiák megvalósításához elengedhetetlen feltételek megteremtésére koncentrálni és nem az előremutató céloktól való visszalépés lehetőségét kutatni.