null A pénzbírság nem minden - az ombudsman a hatósági határozatok érvényesítésének eszközeiről

Háromszor is megbírságolták, a presszó tulajdonosa mégsem tartotta be az éjszakai nyitva tartást korlátozó határozatokat. Az alapvető jogok biztosa egy panaszbeadvány vizsgálatában megállapította, hogy a település jegyzője megelégedett a pénzbüntetésekkel, nem alkalmazta a rendelkezésére álló, valóban hatékony szankciókat. 

A panaszost évek óta zavarta a szomszédságában működő presszó zaja. A vendéglátóhely a nyitva tartásra megszabott időn túl is fogadta a vendégeket, akik az udvaron zajongtak, a távozáskor hangoskodtak. A szomszédok folyamatos bejelentéseinek hatására a helyi jegyző helyszíni ellenőrzéseket tartott, határozatban korlátozta az éjszakai nyitva tartást, amit a lakók egészségéhez és pihenéshez való jogának védelme érdekében másodfokon a Regionális Államigazgatási Hivatal is megerősített. Eredménytelenül: minden maradt a régiben, és ezen a 2011-ben, 2012-ben és 2013-ban kiszabott, egyre emelkedő összegű pénzbírság sem változtatott. A tulajdonos arra hivatkozva hagyta figyelmen kívül a hatóság döntéseit, hogy az üzlet működtetése érdekében „be kell engednie a vendégeket akkor, amikor jönni akarnak", továbbá – véleménye szerint – nem zavaró a tevékenysége, mert hangszigetelést építtetett ki, de a szomszédok rosszindulatúak.

A panaszok eljutottak a megyei Kormányhivatalhoz is, és az felhívta a jegyzőt, hogy a kijelölt kötelező záróra betartása érdekében rendelje el a végrehajtás lehető leghatékonyabb módját. Végül az önkormányzat helyi rendeletet alkotott az éjszakai nyitva tartás korlátozásáról.

Székely László ombudsman vizsgálati jelentésében azt rögzítette, hogy a közigazgatási szervnek ki kell kényszerítenie a döntéseiben megszabott kötelezettségeket, oly módon, hogy a fokozatosság elvének figyelembe vételével a leghatékonyabb eszközt alkalmazza. Az évente egyszeri bírság kivetése azonban nem késztette a vendéglátóhely tulajdonosát arra, hogy betartsa a hatóság határozatait.

A biztos álláspontja szerint a jegyző akkor járt volna el körültekintően, ha rövid időn belül újabb és újabb intézkedésekkel sarkallta volna a tulajdonost arra, hogy eleget tegyen a nyitva tartásról szóló határozatban foglaltaknak. A lakók egészséges életkörülményeinek és pihenéshez való jogának biztosítása érdekében a jogszabályok többféle lehetőséget is adtak volna: ilyen például a működési engedély visszavonása, a tevékenység folytatásának megtiltása, akár az is, hogy a nyilvántartásból töröljék és bezárassák az üzletet. A jegyző azonban nem hozott hatékony intézkedéseket, ezzel pedig akadályozta a jogbiztonság követelményének érvényre juttatását, sérült a tisztességes eljáráshoz, valamint az egészséges környezethez való jog is.  

Az üzletek éjszakai nyitva tartási rendjének szabályozásáról szóló helyi önkormányzati rendelet az ombudsman szerint a lehető legmesszemenőbben figyelembe veszi mind az üzemeltetők, mind a nyugalomra, egészséges környezetre vágyó lakosság érdekét, de feltétel, hogy a gyakorlatban betartsák, és be is tartassák a szabályokat.  Székely László alapjogi biztos ez utóbbira külön is felhívta a település jegyzőjének figyelmét.