null A nyári gyermekétkeztetésről

A nyári szociális gyermekétkeztetésről

AJB-4686/2012

 

A helyi kistermelők támogatása nem indokolhatja a nyári szociális gyermekétkeztetés feltételeinek szigorúbb szabályozását. A települési önkormányzatok egy része nem tudta teljesíteni az új rendelet előírásait, az így megcsappant támogatás miatt 2012-ben – az előző évhez képest – 20%-kal kevesebb gyermek kapott a nyáron napi egy tál meleg ételt.

A rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülő gyermekek nyári étkeztetésére az Országgyűlés 2400 millió forintot szavazott meg. A törvény felhatalmazása alapján a gyermekek és az ifjúság védelméért felelős nemzeti erőforrás miniszter rendeletben szabta meg a nyári gyermekétkeztetést vállaló települési önkormányzatok támogatásának feltételeit. Előírta például a napi egyszeri meleg étel biztosítását, és azt is, hogy az ételek alapanyagát a támogatás összegének legalább harminc százalékából kistermelőtől, vagy 40 kilométeres térségen belül mezőgazdasági vállalkozótól kell beszerezni. Bár a támogatások összege megemelkedett, az étkeztetés módjával összefüggő szabályok jelentős megváltoztatásának következményeként 2012-ben – az előző év adatával összehasonlítva – mintegy 25%-kal csökkent a támogatást igénylő önkormányzatok száma, 20%-kal kevesebb gyermek részesült szociális gyermekétkeztetésben.

A Magyarországon élő nemzetiségek jogainak védelmét ellátó helyettese javaslatára az alapvető jogok biztosa, Szabó Máté hivatalból vizsgálatot indított a gyermekek nyári étkeztetésére vonatkozó feltételek újabb meghatározása miatt.

Az ombudsman álláspontja szerint a gyermekek szociális nyári étkeztetésével kapcsolatos korlátozó szabályok megalkotásakor a miniszter túlterjeszkedett a jogalkotói felhatalmazáson, az ugyanis nem terjedt ki az étkeztetés minőségi és mennyiségi kérdéseire. Ezzel kapcsolatban a biztos utalt arra, hogy a 2012 elején megváltoztatott gyermekvédelmi törvényben a jogalkotó a kormány feladatává tette a gyermekétkeztetés szabályainak megalkotását, ide értve a szociális nyári gyermekétkeztetést is. A kormányrendelet azonban még nem született meg. Az országgyűlés továbbá a gyermekjóléti alapellátás keretében korábban biztosított napközbeni ellátásból kivette nyári napközis otthonban történő feladatellátást. Hatályon kívül helyezte azt az előírást is, amelynek alapján nappali felügyeletet és étkezést kellett adni az iskolai napközis ellátásban nem részesülő, különösen a csellengő vagy egyéb okból veszélyeztetett tíz év feletti gyermekeknek.

Az alapvető jogok biztosa szerint valamennyi gyermeknek biztosítani kell a napi fő étkezést. Fontos szempont ugyan a helyi kezdeményezések és a helyi kistermelők támogatása, azonban ez a törekvés nem lehet feltétele annak, hogy szigorúbban szabályozzák a gyermekek nyári szociális étkeztetésének feltételeit. Az ombudsman felkérte a Kormányt, hogy a gyermekétkeztetésről szóló kormányrendelet részeként alkossa meg a nyári szociális gyermek étkeztetés szabályait.

A jelentés a /documents/10180/143994/201204686.rtf/f4fd672d-d625-4100-8e78-436c6471028c oldalon olvasható.