null A Nemzetiségi Ombudsmanhelyettes közleménye Görögország nemzeti ünnepe alkalmából

Október 28-a nem csak Görögország polgárai, hanem az Európa más országaiban, így a hazánkban élő görög nemzetiségi közösség tagjainak életében is fontos ünnep, hiszen arra a 78 évvel ezelőtti napra emlékezünk, amelyen Ioannis Metaxas görög kormányfő nemet mondott Mussolini Görögország elfoglalásával egyenértékű katonai ultimátumára és ezzel a szövetségesek oldalán belépett a világháborúba. Bár a görögök határozott és bátor döntése, majd az ezt követő görög-olasz háborúban kivívott görög győzelem nem akadályozhatta meg az ország későbbi német megszállását, mégis jelentősen hozzájárult a szövetségesek második világháborús győzelméhez, és október 28-a azóta is jelképe a görög nemzeti öntudatnak, a bátorságnak és a kitartásnak.

A Magyarországon élő nemzetiségek jogainak védelméért felelős biztoshelyettesként fontosnak tartom, hogy ezen a napon felidézzük a több mint ezeréves magyar-görög együttélés sarokpontjait. A honfoglalást megelőző bizánci kapcsolatok, a görög egyházi kultúra hatása, és a török hódítás elől menekülő görög népesség évszázadokon keresztül zajló magyarországi megtelepedése után a népeink közötti kapcsolat új szintre lépett azzal, hogy a 20. század közepén a görögországi katonai diktatúra elől menekülő családokat Magyarország befogadta. 70 éve, 1948-ban érkeztek az első menekültek, akiket ideiglenesen Budapesten helyeztek el, 1950-ben pedig megindult számukra a fejér megyei Iváncsa község szántóföldjein egy új település létesítése. A kezdetben Görögfalvának nevezett község 1952-ben vette fel a Beloiannisz nevet. Itt, és Magyarország számos településén működnek olyan nemzetiségi hagyományőrző csoportok, amelyek fontosnak tartják görög identitásuk ápolását, hagyományaik továbbadását az új generációknak.

A magyarországi görögök erős identitásuknak és összetartásuknak köszönhetően széles körben képesek az Alaptörvényben és a nemzetiségi törvényben is rögzített oktatási és anyanyelvhasználati jogaikat gyakorolni és fejleszteni és anyanemzetükkel gyümölcsöző kapcsolatokat ápolni.

Görögország nemzeti ünnepéről megemlékezve gondoljunk mindazokra a hősökre, akik az évezredes közös történelmünk során népeink barátságát építve és az elnyomás elleni közös küzdelmet segítve harcoltak a szabadságért!

Szalayné Sándor Erzsébet Prof. HC

egyetemi tanár, ombudsmanhelyettes