null A Nemzetiségi Ombudsmanhelyettes közleménye a Minority SafePack Initiative európai kisebbségvédelmi polgári kezdeményezés sikeréről

 

Az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója (Federal Union of European Nationalities – FUEN) elnöke, Vincze Lóránt 2018. július 31-én bejelentette, hogy a szervezet által indított Minority SafePack Initiative (hivatalosan: Minority SafePack – Egymillió aláírás az európai sokszínűségért) elnevezésű európai polgári kezdeményezés hivatalosan is eredményes és sikeres lett.

 

A polgári kezdeményezés intézményét az Európai Unió reformszerződése, a Lisszaboni Szerződés vezette be 2009-ben, és a 211/2011-es uniós rendelet szabályozza. A kezdeményezés lehetősége az uniós polgárok számára a közvetlen demokrácia kiemelt eszköze: amennyiben hét uniós tagállamból legalább egymillió polgár támogatja az állampolgárok egy csoportja által benyújtott jogalkotási kezdeményezést, az Európai Bizottságnak meg kell vizsgálnia az uniós jogi aktusra irányuló jogszabálytervezet beterjesztésének lehetőségét. A Minority SafePack kezdeményezői és támogatói arra kérik az Európai Uniót, hogy javítsa a nemzeti és nyelvi kisebbségekhez tartozó személyek védelmét és erősítse az Unió kulturális és nyelvi sokszínűségét. A kezdeményezés során benyújtott 1.320.246 aláírás közül az Európai Unió 28 tagállamának nemzeti hatóságai 1.128.385-öt hitelesítettek. Azt is igazolták, hogy összesen 11 tagállamban (Bulgária, Dánia, Horvátország, Lettország, Litvánia, Magyarország, Olaszország, Románia, Spanyolország, Szlovákia és Szlovénia) sikerült elérni a szükséges minimális támogatói küszöböt.

 

Közel hat éves előkészítés, szervezés és számos jogi vita után az aláírásgyűjtést szimbolikusan a megújuló bonchidai Bánffy-kastélyban 2017. május 20-án indították, és 2018. április 3-ig tartott, majd további három hónapot vett igénybe a hitelesítési folyamat. A siker bejelentésével a kezdeményezés hosszú útjának első szakasza lezárult. Bár a kérdéssel érdemben már csak a 2019-es európai parlamenti választások után felálló Európai Bizottság tud foglalkozni, addig is fontos a téma napirenden tartása, a tagállami és az uniós döntéshozók pontos tájékoztatása a kezdeményezés céljairól.

 

A magyarországi nemzetiségek jogainak védelmét ellátó ombudsmanhelyettesként kiemelten fontosnak tartom, hogy a kezdeményezést támogató európai polgárok – köztük kiemelkedően nagy számban külhoni és hazai honfitársaink – tevékenyen hozzájárultak egy összeurópai szinten értékteremtő állampolgári kezdeményezés sikeréhez, hiszen az Európai Unió minden tagállamában élnek olyan nemzeti kisebbségi közösségek, amelyek számára kiemelten fontos, hogy anyanyelvüket szabadon használhassák, egyedi kultúrájukat és hagyományaikat ápolhassák, megőrizhessék és fejleszthessék.

 

Magyarország immár három évtizede élen jár a nemzetiségi jogok jogszabályi biztosításában és hatékony gyakorlati érvényesítésében egyaránt. A kezdeményezés segíthet ezt a személetet széles körben is megismertetni az európai közösségben, és ösztönözhet az értékeinek átvételére is.

 

Az Európai Unió jelenleg már elismert alapértékei mellett a nemzeti kisebbségek jogainak a jelenleginél szélesebb körű biztosítása és uniós szintű védelme is szükséges ahhoz, hogy az európai béke és egység fennmaradjon és fejlődjön, és élő valósággá váljon az európai integráció jelmondata: „Egyesülve a sokféleségben”.

 

Szalayné Sándor Erzsébet Prof. HC

egyetemi tanár, ombudsmanhelyettes