null Az Aszódi Javítóintézetben tett egészségügyi intézkedésekkel összefüggésben foglalt állást dr. Kozma Ákos

Nem éltek panasszal, nem követtek el fegyelmi vétséget a szükségessé vált korlátozások miatt, tájékozottak voltak a járványhelyzettel és annak megelőzésével kapcsolatban, megértették a fertőtlenítési szabályok, a látogatási tilalom bevezetésének okát a növendékek, akik számára változatos sportprogramokat, megnövelt telefonálási lehetőséget biztosítottak az Emberi Erőforrások Minisztériuma Aszódi Javítóintézet, Általános Iskola, Szakiskola és Speciális Szakiskolájában – állapította meg dr. Kozma Ákos, az alapvető jogok biztosa.

Az OPCAT Nemzeti Megelőző Mechanizmus (NMM) feladatkörében eljáró alapvető jogok biztosa és két munkatársa 2020. május 21-én az Emberi Erőforrások Minisztériuma Aszódi Javítóintézet, Általános Iskola, Szakiskola és Speciális Szakiskolájába – a továbbiakban Javítóintézet – látogatott.

Az ombudsman a 40/2020. (III. 11.) Korm. rendelettel kihirdetett veszélyhelyzetre tekintettel előre bejelentette a látogatását, amelynek célja a koronavírus-világjárvány terjedésének megakadályozása érdekében tett intézkedések ellenőrzése, valamint annak vizsgálata volt, hogy az elrendelt korlátozások – például a látogatási és kijárási tilalom – milyen változásokat idéztek elő a javítóintézeti nevelésre ítélt fiatalkorúak körében. A helyszíni vizsgálat alatt a látogatócsoport tagjai védőfelszerelést viseltek, megtekintették az elhelyezés körülményeit, az elkülönítés lehetőségét, amelyeket megfelelőnek találtak.

Dr. Kozma Ákos az AJB-2799/2020. számú ügyben készült jelentésében feltárta, hogy a növendékeket nyolc csoportba sorolták be, amelyek közül egyetlen létszáma sem haladta meg a nyolc főt. Valamennyi csoport esetében megfelelő volt a beosztott nevelők száma. Három – köztük a befogadó és a pszichopedagógiai – csoportba is több nevelő volt besorolva a kötelezően előírtnál, ami lehetővé tette, hogy ezen csoportok tagjai a beilleszkedéshez, a szocializációs és egyéb hátrányaik leküzdéséhez kellő segítséget kapjanak, voltak ugyanakkor olyan csoportok, amelyek esetében a beosztott gyermekfelügyelők száma nem érte el a jogszabályban előírt létszámot.

Az ombudsman rögzítette, hogy a Javítóintézetben a befogadásban és elbocsátásban a veszélyhelyzet nem okozott fennakadást. Álláspontja szerint az azonban csupán a járványhelyzetre való tekintettel elfogadható, hogy a befogadó csoportból nem kerültek ki egy hónap elteltével a növendékek. A belső iskolában és a műhelyekben zavartalanul folyt tovább az oktatás és a foglalkoztatás, a látogatáskor a jelenlévő növendékek 54%-a (24 fő) volt beiskolázva, foglalkoztatásuk teljes körű volt. Ahhoz, hogy a Javítóintézet munkavállalói mindezt biztosíthassák, átlagosan is jelentős mennyiségű, egyes nevelők, gyermekfelügyelők és oktatók – akik létszáma szintén kevesebb volt az előírtál – azonban már aggodalomra okot adó mértékű túlmunkát teljesítettek. A nagymértékű túlóra kiégést eredményezhet, veszélyezteti az alkalmazottak pszichés és fizikai jóllétét, továbbá negatívan hathat a növendékekkel szemben tanúsított bánásmódra.

Az alapvető jogok biztosa megállapította, hogy a Javítóintézetben a takarítást, a mosást, a fertőtlenítést a járványveszélyben gyakoribbá tették, mindehhez elegendő fertőtlenítő- és tisztítószer állt rendelkezésre. A növendékek tájékozottak voltak a járványhelyzettel és annak megelőzésével kapcsolatban, megértették a fertőtlenítési szabályok, a látogatási tilalom bevezetésének okát. Többen jelezték azonban, hogy emiatt feszültebbek lettek. A vezetőség a rossz közérzet oldására változatos sportprogramokat, megnövelt telefonálási lehetőséget biztosított. A járványhelyzetben szükségessé vált korlátozások miatt a növendékek nem éltek panasszal, fegyelmi vétséget nem követtek el.

A következő linkre kattintva elérhető a vonatkozó jelentés: AJB-2799/2020.