null A jövő nemzedékek szószólójának sajtóközleménye a délvidéki földikutya megmentése érdekében

A jövő nemzedékek szószólója üdvözli a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság előterjesztését, amely országos jelentőségű védett természeti területté kívánja nyilvánítani a kiemelkedő természeti értéknek számító délvidéki földikutya legjelentősebb, Baja határában nemrégiben felfedezett hazai élőhelyét, és arra kéri a döntéshozókat, hogy a javasolt formában mielőbb fogadják el az ehhez szükséges rendeletet.

A tudományos kutatások adatai alapján dr. Szabó Marcel már 2015 őszén kiadott állásfoglalásában felhívta a figyelmet arra, hogy a fokozottan védett, kizárólag hazánk déli és kisebb részben a Vajdaság ehhez kapcsolódó északi határterületén honos délvidéki földikutya faj kritikus állapotba került, a kihalás szélére sodródott. A faj egyedeinek száma a becslések szerint mindössze négyszázra tehető, ami kevesebb, mint például ahány hegyi gorilla példány él a világon.

Élőhelyeinek elhelyezkedésénél fogva a délvidéki földikutya fennmaradása kizárólag hazai állományának megőrzésével biztosítható. Mivel pedig az Alaptörvény P) cikke a biológiai sokféleség, különösen a honos növény- és állatfajok megőrzését az állam (és mindenki) kötelességévé teszi, – amint ezt az állásfoglalás is levezette - a kihalás veszélye miatt a magyar államnak alkotmányos kötelezettsége az azonnali védelmi célú beavatkozás a délvidéki földikutya faj megőrzésére.

Jóllehet az állam elvben szabadságot élvez a téren, hogy e célt milyen eszközökkel kívánja elérni, az adott esetben egyedül a legnagyobb létszámú és legéletképesebb bajai populáció élőhelyének szigorú védelem alá helyezése ígér megnyugtató megoldást. Amint a nemzeti park igazgatója rámutatott, ez az utolsó populáció, amely a tudomány mai állása szerint képes lehet fennmaradni. Ezért is tett a szószóló állásfoglalása ajánlást a bajai élőhely mielőbbi védetté nyilvánítására.

Örömteli, hogy egy évvel később a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság előkészítette a délvidéki földikutya bajai élőhelyének országos jelentőségű védett természeti területté nyilvánításáról szóló javaslatát - amely nem a természetvédelmileg indokolt intézkedések optimuma, hanem a megvalósíthatóság érdekében vállalt kompromisszum. Célja az élőhely területcsökkenésének megakadályozása, ami nem csupán a földikutyák, hanem egyéb jelentős természeti értékek, növények, társulások megőrzését is szolgálja. Az előterjesztés elfogadása és rendelkezéseinek végrehajtása az Alaptörvény által meghatározott állami kötelezettség teljesítésének alkalmas eszköze lenne.

Mindezek alapján a jövő nemzedékek szószólója szükségesnek ítéli és messzemenőkig támogatja a védetté nyilvánítási javaslatot, és felkér minden, a tervezettel érintett döntéshozót, szakmai szervezetet, magánszemélyt, hogy hasonlóképpen támogassák az országos jelentőségű védett természeti terület létrehozását és majdani szakszerű kezelését. A délvidéki földikutya faj sorsát óvva, egyben a jövő nemzedékek érdekeinek védelméről is közösen gondoskodhatunk.

Budapest, 2016. szeptember 15.

                                                           Szabó Marcel a jövő nemzedékek szószólója