null A jövő nemzedékek szószólója a parlagfű probléma orvoslásának követelményéről

A jövő nemzedékek szószólója, Szabó Marcel az egészséges környezethez való jog érvényesítése érdekében hatékonyabb kormányzati fellépést sürget a parlagfűvel fertőzött területek felderítésére, valamint a fertőzés megelőzésére, és kormánybiztos kinevezését szorgalmazza a védekezés irányítására.

Szabó Marcel, a jövő nemzedékek szószólója örömmel nyugtázza, hogy a kormányzati szervek a légi felderítés alkalmazásával igyekeznek hatékonyabbá tenni a parlagfűvel fertőzött területek behatárolását, és reményét fejezi ki, hogy megfelelő szándék esetén, a modern technika segítségével jelentősen megnőhet a felderítés és ezzel együtt a szankcionálás, de mindenek előtt a megelőzés hatékonysága. Elfogadhatatlan ugyanis, hogy miközben szakmai becslések hét-nyolcszázezer hektárra teszik a parlagfüves, főleg mezőgazdasági területek nagyságát, addig a hatóságok a legutóbbi időkig mindössze néhány ezer hektárnyit (tavaly nem egészen 3500 hektárt) voltak képesek ezekből azonosítani. Ennek következtében – miközben a helyi hatóságok kiskertek tulajdonosai ellen szigorúan eljártak –, akár több ezer hektáros tarlók vagy napraforgótáblák tulajdonosai is hanyagságukkal büntetlenül betegíthetik meg polgárok millióit. A parlagfű-allergia ugyanis ma már a legfontosabb népbetegségek közé tartozik, amelynél pusztán a tünetek enyhítésére évente negyvenmilliárd forintot kénytelenek fordítani az arra érzékeny polgárok. A gazdálkodóknak meg kell érteniük, hogy az allergén gyomok elleni védekezés elhanyagolása hatásait tekintve ugyanolyan súlyos környezetszennyezés, mint ha egy gyár füstöt és mérgeket ereget a levegőbe.

A biztoshelyettes felhívja a gazdálkodók figyelmét arra, hogy az uniós területalapú támogatások folyósításának elengedhetetlen feltétele a mezőgazdasági területek gyommentesen, megfelelő kultúrállapotban való tartása. Ez amellett, hogy mezőgazdasági szakmai érdek, környezet-egészségügyi szempontból is alapvető fontosságú. Szabó Marcel ezért felszólítja a mezőgazdasági szakhatóságokat, hogy ezt az alapkövetelményt - tekintettel az allergén gyom által évről évre okozott egészségügyi vészhelyzetre - a parlagfűvel fertőzött területek esetében az eddiginél jóval határozottabban juttassák érvényre. Ez különösen ott lehet nagy jelentőségű és a jövőt illetően visszatartó erejű, ahol a kultúrnövény borítottság mértéke miatt a jelenlegi szabályozás nem teszi lehetővé a gazdasági érdekből közérdekű védekezés elrendelését. Az ilyen gazdálkodók, ha törvénytiszteletből nem is, anyagi érdekből a jövőben remélhetőleg terv- és szakszerűen, időben elvégzik a szükséges növényvédelmi munkálatokat. Fontos tapasztalat, hogy a csekély talajmozgatással járó ökológiai gazdálkodásnál a parlagfű-fertőzés szinte ismeretlen.

Az ombudsmanok több mint egy évtizede visszatérően felhívták a kormányzatok figyelmét arra, hogy a parlagfű-probléma megoldásának elmulasztása az állampolgárok egészséghez és egészséges környezethez való alkotmányos jogát érintő súlyos visszásságot okoz. Bár az Alkotmánybíróság határozata szerint „az állam nem élvez szabadságot abban, hogy a környezet állapotát romlani engedje", a parlagfű, mint a legveszélyesebb pollenallergén növény folyamatos terjedése a környezet állapotának romlását okozza, és az allergiás betegek számának gyors ütemű növekedésével sérül az egészséges környezethez való alapjog. Mivel az állampolgári alapjogok érvényesülését az államnak kell biztosítania, az allergiás légúti megbetegedések csökkentése a parlagfű elleni küzdelemmel együtt állami feladat. Elengedhetetlen a légszennyezés elleni komplex fellépés is, miután az allergiás betegségben szenvedők városokban tapasztalható magasabb aránya megerősíti, hogy a légszennyezés is hozzájárul az allergiás megbetegedések terjedéséhez.

Elődeihez hasonlóan a szószóló önálló, világos feladatkörrel és felelősséggel bíró kormánybiztos kinevezését sürgeti, aki képes a témával kapcsolatos növény-egészségügyi, településpolitikai, nép- és környezet-egészségügyi, munkaerőpiaci, idegenforgalmi szakmai feladatok megoldásának összehangolására. Aki az ágazati részérdekek (mint a gazdálkodás költségeinek csökkentése, a gyógyszerpiac bővülése) egyoldalú képviselete helyett érvényre juttatja az össztársadalmi érdeket. Aki elfogulatlanul képes és hajlandó az egészségvédelem érdekében tevékenykedő szakmai és civil szervezetekkel együttműködni, azok tudását, képességeit a védekezésben hasznosítani. Aki nem csupán kampányszerűen, a legsúlyosabb gondokat okozó néhány hetes virágzási időszakban, hanem tervszerűen dolgozik a probléma okainak megszüntetésén, aki rendelkezik a források ésszerű felhasználásához szükséges szakmai tudással, függetlenséggel és hatáskörrel.