null 2016. évi beszámoló tárgyalása az Országgyűlésben

Az Országgyűlés 2017. október 4-i plenáris ülésén meghallgatta Székely László ombudsmant és megtárgyalta az alapvető jogok biztosának és helyetteseinek 2016. évi tevékenységéről szóló beszámolót.

Székely László előterjesztői nyitóbeszédében elmondta, hogy a hivatalhoz 2016-ban 8.396 beadvány érkezett, amelyek közül 2.426 ügy vizsgálatát rendelte el. Az alapvető jogok biztosának vizsgálati jelentései összesen 540 ajánlást tartalmaztak, ezekből azonban mindössze 41-et nem fogadtak el a megszólított hatóságok vagy intézmények, de az elutasító válaszok többségét is költségvetési körülményekkel indokolták. Az ombudsman jelezte, hogy a kínzás és más embertelen, megalázó tevékenységek ellen létrejött, a biztos hivatalában működő Nemzeti Megelőző Mechanizmus keretében folytatott vizsgálatok is jelentős feladatokat rónak a hivatalra. Egyes ügyek elhúzódásával kapcsolatban Székely László elmondta, hogy ennek oka legtöbb esetben az, hogy a panaszüggyel érintett, megszólított intézmények a számukra kijelölt határidőig nem válaszolnak a kérdésekre.

Az ombudsman összességében eredményesnek minősítette hivatala munkáját, jelezte azonban, hogy elsősorban az alapjogok társadalmon belüli megfelelő eloszlásának biztosítását tekinti az intézménye feladatának, hangsúlyozva, hogy a megfelelő alapjogi rendszer kialakítása a jogalkotó feladata.

Az alapvető jogok biztosának felszólalását követően az Országgyűlés Igazságügyi Bizottságának részéről Demeter Zoltán ismertette a bizottság támogató véleményét és az ombudsman, valamint helyetteseinek munkáját elismerve és megköszönve a beszámoló elfogadását javasolta a képviselőknek.

Az Országgyűlés Magyarországi nemzetiségek bizottsága által az ombusdman és helyettesei 2016. évi tevékenységéről kialakított véleményt Kreszta Traján román nemzetiségi szószóló ismertette. A beszámoló és az elmúlt év gyakorlata alapján a nemzetiségi bizottság tartalmasnak és eredményesnek értékelte a biztoshelyettes és a bizottság együttműködését. A nemzetiségi jogok védelmét ellátó biztoshelyettes a beszámolási időszakban is kiemelt feladatának tekintette a magyarországi nemzetiségek érdekeit szolgáló jogszabályok hatályosulásának figyelemmel kísérését, értékelését és ellenőrzését. A bizottság üdvözölte, hogy 2016-ban 50 százalékkal megnövekedett nemzetiségi ügyszám mellett a biztoshelyettes és munkatársai több átfogó vizsgálatot végeztek, folytatták a megyelátogatásokat, és a hivatalban jelentős nemzetiségi kulturális rendezvényeket szerveztek. A bizottság elismeréssel nyugtázta, hogy Szalayné Sándor Erzsébet biztoshelyettes asszonyt az Európa Tanács a Kisebbségvédelmi Keretegyezményhez kapcsolódó nemzetközi Tanácsadó Bizottsága állandó független szakértő tagjává választotta. A fentiek alapján az Országgyűlés Magyarországi nemzetiségek bizottsága támogatta az alapvető jogok biztosának és helyetteseinek 2016. évi tevékenységéről szóló beszámoló plenáris ülésen történő elfogadását.

A frakciók részéről Teleki László (MSZP) és Staudt Gábor (Jobbik) szólaltak fel az ombudsmani beszámolót értékelve. Amellett, hogy mindkét képviselő elismerően nyilatkozott az alapvető jogok biztosának és helyetteseinek munkájáról, a biztost tevékenységének kiszélesítésére ösztönözték, például a nemzetiségi önkormányzatok működésével kapcsolatos ajánlások megfogalmazása és az alkotmányjogi panasz benyújtásával kapcsolatos ombudsmani aktivitás fokozása terén.